_________________________________
Tudományos Lapok
a rendszerről
Szentendre, 2006.
Copyright: Szudétanémet Tudományos
Gyűjtemény
ISSN 1788-0963
I. évf. 6. szám
_________________________________
p.151 |
Dr. Somogyi Orsolya: A magyarországi
németség kulturális egyesületeinek rendszere a két világháború között
Pilisvörösváron (Ez a tanulmány előadás formájában a szentendrei "Németek kisebbségben" c. tudományos konferencián hangzott el, 1999-ben) 1. A magyarországi
németség a két világháború között Az 1918-as, körülbelül 2 millióra
tehető magyarországi németségből a trianoni Magyarországon csak
félmillió német maradt, amely az ország összlakosságának 6,9 százalékát
jelentette. A magyarországi németség
megoszlása azt mutatta, hogy kb.11%-uk élt Ny-Dunántúlon (Sopron, Moson, és
Vas vármegyék területén), kb. 40%-ban a Bakony, Vértes, Gerecse, Pilis,
Budai-hegység vidékén (Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom, és a régi Pest
megye területén) valamint Budapesten és közvetlen környékén; kb. 35%-uk
Délkelet-Dunántúlon (Tolna, Baranya, Somogy megyében)és kb. 6%-uk a
Duna-Tisza közén, a többiek szétszórtan az ország területén. A korábbi évtizedekben már
előrehaladt asszimilációs folyamat felgyorsult, különösen a városokban
és azok hatókörzeteiben, főleg Budapesten és környékén. |
p.152 |
A társadalmi struktúra tekintetében szembeötlő
volt a magyarországi németség döntően agrárlakosság jellege. 1930-ban a
magyarországi németség felnőtt keresőinek 55.4%-a az ún.
őstermelés szektorában talált megélhetést, 70.5%-uk (1930-ban) már
magyarul is tudott, amely jelentős mértékben függött össze a az
iskolázással, amely a kisebbségi népiskolarendszer népiskolák kiépítése során
is elsősorban a magyar nyelv elsajátíttatásával volt összefüggésben. (1) A német lakosság 83%-a falun élt, 66%-a (316.505
fő) élt német többségű községekben, de nem kizárólagos többségben,
hanem számuk 1/3-ának megfelelő más nemzetiségű (főleg magyar)
népességgel együtt. Az 1938-41 közötti terület-visszaszerzések
jelentősen megváltoztatták Magyarország nemzetiségi összetételét:
különösen az észak-erdélyi szászok és a |
p.153 |
bácskai svábok gyarapították az erős nemzetiségi
öntudattal rendelkezők számát. Ezek a német néprészek tagoltabb társadalmi
struktúrával, tehetős polgársággal, és nemzetileg öntudatos, képzett
értelmiséggel rendelkezett. De: legifjabb generációjuk a
kisantant-országokban meglévő erősen magyarellenes szemléletben
nevelkedett, ezért nem értették meg a magyarországi németség magyarsághoz
fűződő viszonyát, valamint a No felől érkező
népiségpolitikai befolyásnak és jó ideje a német nemzetiszocializmusnak
erősebb hatása és nagyobb elterjedtsége volt, mint a trianoni
Magyarország népességének. (2) A magyar kormányok nemzetiségpolitikáját nem lehet úgy
felvázolni, hogy ne érintsük az 1919/19-es vörös- és fehérterror hatásait;
ezek az események a magyarosítási tendenciát a nemzetiségi jogok
elismerésével váltották fel. A |
p.154 |
polgári demokratikus kormány közoktatásügyi
miniszterének egy rendelete lehetővé tette hogy a nemzetiségi lakosság maga
döntsön a népiskola tannyelvéről, majd a megjelenő nemzetiségi
autonómia törvények keretében a nemzetiségi művelődésügy iskolai és
iskolán kívüli kibontakoztatása az egyes nemzetiségiek autonóm jogkörébe
utaltatott, az állam megfelelő támogatásának kilátásba helyezésével. Így
alakult meg a Tanácsköztársaság ideje alatt a magyarországi német
Kultúrszövetség, a "Deutscher Kulturbund für Ungarn". Az 1919-ben hatalomra került új magyar kormányok maguk
is autonómiát ígértek, hoztak is nemzetiségi rendeleteket, intézkedéseket,
mivel nem nélkülözhették a nemzetiségi tömegek támogatását, ezért megmaradt
összevonva a nemzetiségi minisztérium, élére Bleyer Jakab egyetemi tanár
került, aki egy német keresztényszocialista párt élén állt. |
p.155 |
Megmaradtak a Tanácsköztársaság ideje alatt önálló
nemzet-egységeknek elismert nemzetiségiek nyelvhasználati, iskoláztatási
jogai, sőt gazdasági, kulturális autonómiájuk is. De ez a
nemzetiségpolitika hamar összeomlott az 1920 június 4-én aláírt trianoni
szerződéssel. (3) Az új nemzetiségpolitikai koncepció az 1923-24-es
években kapott konkrét közjogi formát: a 110.478/1923.Klebelsberg-féle
nemzetiségi népiskolai rendelettel, amely három típusát vezette be a
nemzetiségi iskoláknak (attól függően, milyen mértékben érvényesül
bennük a nemzetiségi anyanyelv): az A-típusú iskolákban a tannyelv az
illető nemzetiség anyanyelve, a magyar kötelező tantárgy; a
B-típusú iskolákban - 1/2 arányban kell tanítani a nemzetiségi nyelven és
magyarul, a C-típusú iskola nyelve magyar, a nemzetiségi anyanyelv
kötelező tantárgy. A rendelet az iskolatípus megválasztását az érdekelt
szülők értekezletére bízta. De a gyakorlatban a szülői értekezletek
nem voltak befolyásmentesek, és arra törekedtek, hogy a meghatározó a
C-típusú iskola legyen. (4) |
p.156 |
1924-ben megalakulhatott a Magyarországi Német
Népművelődési Egyesület, az Ungarländisch-Deztscher
Volksbildungsverein: UDV (elnöke: Gratz Gusztáv volt külügyminiszter,
ügyvezető elnökhelyettese Bleyer Jakab volt), amely reprezentánsa lehetett
a magyarországi német nemzetiség kulturális ügyeinek, és a kormány az
egyesülettel közösen dolgozta ki a C-típusú iskolák egy részének B-típusúvá
formálását. Azonban ez a folyamat hamarosan elakadt. A Magyarországi Német
Népművelődési Egyesületet az jellemezte, hogy a Deutsch-Ungartum
felfogás talaján állt, amely az öröklött német mivolt és a magyar környezet
által kialakított lelkiség összhangját, a hazához és a németséghez való
egyforma hűséget hirdette, és egységes szervezetbe foglalta a nemzetiségi
öntudat terén meglehetősen differenciált németséget. |
p.157 |
Az egyesület általában arra törekedett, hogy a
harmonikus együttélés legyen a mérvadó, de az egyesületi tevékenységet a
magyarországi németségnek ún. népinémet (völkisch) irányzata szabta meg,
amely teljes mértékben elutasította az asszimilációt, később
ideológiájában egyre hangsúlyosabbá vált a nagy német népközösséghez
(deutsche Volksgemeinschaft) való tartozás. Ez az irányzat csak a magyar
sovinizmus ellenállását erősítette az egyébként jogos nemzetiségi
kívánalmakkal szemben, de az egyesület volksdeutsch szárnya Németországból
titokban és rendszeresen támogatást kapott. Bleyer 1933-ban bekövetkező
halála után Basch Ferenccel az élen új, részben paraszti származású,
nagyrészt külföldi egyetemeken végzett, radikális értelmiség kezébe került az
UDV irányítása, mely számára már nem a magyar-német sorsközösség volt a
meghatározó élmény, hanem a hazai német - birodalmi német sorsközösség. (5) |
p.158 |
A magyar kormány az 1930-as évek közepén kísérletet
tett arra, hogy újra rendezze a német nemzetiség iskolaügyét. Az 1935
decemberében kiadott új kisebbségi népiskolai rendelet egységes, vegyes
tannyelvű oktatást írt elő, azonban igazából nem történt lényeges
előrehaladás. A Magyarországi Német Népművelődési
Egyesületből 1935/36-ban kiszorított népinémet szárny most mint a
Népinémet Bajtársak (Volksdeutsche Kameradschaft) önállóan lépett fel, s
lapokkal, náci stílusú tömegmozgalmi módszerekkel folytatta népiségi harcát,
amelyben tisztán anyanyelvi oktatást követeltek, amelyet elősegített a
nemzetiségi tanítóképzés megoldatlansága is. Mivel nemzetiségi értelmiség
Magyarországon nem nevelődhetett ki, ezt németországi ösztöndíjak
segítették elő, s náci befolyás alá jutott fiatal német értelmiségiek
sok tekintetben egy náci szellemű nemzetiségi mozgalomnak lettek
létrehozói. |
p.159 |
1938 tavaszán a Basch Ferenc vezetése alatt álló
Népinémet Bajtársak olyan magyarországi német “népprogramot” hirdetett, amely
egy náci értelmezésű német népcsoportautonómia keretében követelte
magának az egész magyarországi német iskola- és művelődésügyet. 1940 februárjában a magyar kormány meghozta harmadik
kisebbségi népiskolai rendeletét, amelyben szakítottak az 1935-ös rendelet
egységesen vegyes tanításnyelvével, és visszatértek az 1923-as rendeletben
meghatározott A-B-és C-típusú iskolákhoz. (6) (Mindaz, ami a 2. világháború időszakában a
magyarországi német nemzetiség ügyében történt, ideiglenes volt; ennek az
volt az oka, hogy Hitler a magyarországi németségre is kiterjesztette az
európai német népességtagosítás (deutschvölkische Flurbereinigung) tervét, s
azon magyarországi németek |
p.160 |
áttelepítését, akik az 1941. évi népszámláláskor
magukat egyben német nemzetiségűnek is vallották.) Mivel a trianoni Magyarország.
német településein az iskolák túlnyomó része az egyházak kezén volt,
főleg a katolikus, kisebb részben az evangélikus egyház, tőlük
várták az elmagyarosítás teljessé tételét, mint hazafias feladatot, az
egyházak pedig óvakodtak ezt nem megtenni, főleg azért is, mert a német
nemzetiség komoly asszimilációját tekintve arra hivatkozhattak, hogy
híveiknek igen szerény igényeik vannak gyerekeik anyanyelvi oktatására. Végül
is az a helyzet állt elő, hogy a magyar kormány volt kénytelen az egyházakat
arra kapacitálni, hogy az általuk fenntartott iskolákban is érvényesítsék az
állami iskolákra érvényes rendeleteket, amelynek a két egyház vezetése
vonakodva és minimális mértékben tett eleget, mivel a papság jelentős
része a magyarosítás mellett volt. |
p.161 |
A magyar nemzetiségpolitika anélkül adott ösztönzést a
Volksdeutsche Kameradschaft elvárt kirekesztésére és elszigetelésének
megkísérléséhez, hogy annak agitációja alól kihúzta volna a talajt a jogos
anyanyelvi kívánalmak érvényesítettésével, hanem ártott is e törekvésének
azzal, hogy a Volksedutsche Kameradschaft vezetőjét, Basch Ferencet az
erőszakos névmagyarosítás elleni tiltakozása miatt börtönbüntetésre
ítéltette a magyar nemzet gyalázása vádjával, így ez Baschot a magyarországi
német népiségvédelem hősévé és mártírjáva avatta, és az a körülmény,
hogy Basch a hitleri kormány közbelépésének köszönhette idő előtti
kiszabadulását, azt a hitet erősítette meg benne és híveiben, hogy a
magyarországi németség csak onnan kaphat hatékony védelmet a magyarokkal
szemben. A hitleri Németország ebben az időben rendelte az SS
intézményeinek keretében létrehozott Népinémet Közvetítőszervnek
(Volksdeutsche Mittelstelle) a különféle, ún. népiségi szövetségek
(Volkstumverbände) kapcsolatait a külföldi német |
p.162 |
népcsoportokkal, így a magyarországival is, melynek
egyedüli reprezentánsául a Volksdeutsche Kameradschaftot ismerte el. A
Volksdeutsche Kameradschaft 1938-ban ún. népprogramot dolgozott ki, s ezt
májusban nyilvánosságra is hozta: teljes anyanyelvi iskoláztatás, nemcsak az
elemi, hanem a középiskolákban is a némettelepüléseken, valamint az óvodákban
is anyanyelvükön foglalkozzanak a gyerekekkel, ehhez intézményes német
pedagógusképzés, óvónőképzés szükséges; valamint az istentiszteletek és
vallásoktatás is német nyelvűek legyenek; ezt azonban az egyházi körök
elutasították. (7) A németbirodalmi kormány és diplomáciája azon
igyekezett, hogy a magyar kormány legalizálja az addig nem elismert
szervezetként működő Volksdeutsche Kameradschaftot, és kikapcsolja
a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet. |
p.163 |
1938 őszén, amikor Magyarország Németország
segítéségével visszaszerezhette a Csehszlovákiához csatolt magyar területek
egy részét, látványos gesztusként a Volksdeutsche Kameradschaftból legális
szervezetként megalakulhatott a Magyarországi Németek Népi Szövetsége
(Volksbund der Deutschen in Ungarn), Basch Ferenc elnökletével, november
26-án, aki a Volksbundot népcsoportszervezetnek szánta, amely átfogja a
magyarországi német népcsoport valamennyi életterületét, működési
szféráját. A magyar kormánynak azonban sikerült elérnie, hogy a Volksbund ne
mint népcsoportszervezet, hanem mint szokványos kultúregyesület
tevékenykedjen a továbbra is létező Magyarországi Német
Népművelődési Egyesülettel párhuzamosan, de a volksbundista
agitátorok hamarosan kezdték elhódítani a Volksbildungsverein helyi
csoportjait, különösen a falusi ifjúságot. A Volksbund 1940-re vetélytárs
nélküli egyeduralkodó helyzetbe jutott a magyarországi németségnél, amikor |
p.164 |
a magyar kormány Németországgal aláírta a 2. bécsi
döntés küszöbén az ún. 2. bécsi német népcsoportegyezményt, amely a
Basch-féle volksbundista szervezkedésnek kivételes helyet biztosított már
nyíltan nemzetiszocialista szellemben. (8) A magyar kormány 1941. februári újabb kisebbségi
népiskolai rendelete tisztán német tanítási nyelvet rendelt el (a magyar
nyelv kötelező tantárgyként megmaradt) valamennyi (így az egyházi
iskolák vonatkozásában) illetve a már korábban bevezetett vegyes tanításnyelv
megtartását azokban az iskolákban, amelyekben a szülők ragaszkodnak
ehhez. De nincsenek alkalmas tanítók ezért az intézkedést csak részben
hajtották végre. Az 1940-ben visszaszerzett dél-magyarországi területeken az
ott élő német evangélikusok a magyar uralom alatt is meg akarták tartani
önállóságukat, az evangélikus egyház a magyar kormány |
p.165 |
rábeszélésére méltányolta azt. Hasonló autonómiát
élveztek a délvidéki német reformátusok is. Ami a magyarországi németségnek a hazához való
hűségét illeti, ezekben az években magyar részről nagyon komolyan
követelték, hogy a magyar nemzet részének tekintett németség származására,
anyanyelvére való tekintet nélkül magyar nemzetiségűnek vallja magát, ezért
is tartották hazaárulónak azokat a németeket, akik az 1940. évi
népszámláláskor magukat nemcsak anyanyelv szerint, de nemzetiségileg is
németnek mondták. Hitler többször megismételt kitelepítési ígéretére alapozva
a magyar kormány abban a tudatban tett számos engedményt, hogy ezek amúgy sem
jelentősek a kitelepítés perspektívájában, a visszamaradók pedig úgyis
asszimilálódnak. Ebből a meggondolásból írták alá a németbirodalmi
kormánnyal 3 egyezményt, hogy a Waffen-SS önkénteseket toborozhasson, végül
kényszerrel is besorozhasson a magyarországi |
p.166 |
németségből, amely főleg ekkor döbbenhetett
rá, hogy a német politika egyre inkább a kihasználására törekszik. A népiségi
gondolatból (Volkstumgedanke) levezetett németnépi hadkötelezettség
(deutschvölkische Wehrpflicht) alapján százezres tömegben kellett bevonulniuk
az SS-be. (9) 2. A pilisvörösvári
egyesületi élet Előre kell bocsátanom, hogy a vörösvári társadalom
nem rendelkezett az egyleti hagyományokkal, az iparosok számára 1929-ben
alakult Ipartestület jelentette a szakmai érdekvédelmi szervezetet. Az
Ipartestületen belül működött az Iparos Olvasó és Dalkör, melynek
vezetője Mauterer János volt. |
p.167 |
Azt is figyelembe kell venni,
hogy az egyleti élet egészen a '30-as évekig nem a vörösvári sváb származású
értelmiség körében terjedt el. A Leventeegyesület vezetői a
Kőszénbánya vitézi rangot viselő alkalmazottai voltak, a Magyar
Nemzeti Szövetség vidéki körének élén az állomásfőnök állt. A
Bányatiszti Kört a magántisztviselők, az Ányoskört pedig az iskola
műkedvelő pedagógusai szervezték. A Katholikus Polgári Olvasókört a
plébános írányította. Az egyetlen igazán falusi egylet ekkor a századforduló
óta fennálló önkéntes tűzoltóegylet volt. A '30-as években felvirágzó közösségi élet főleg a
katolikus egyház köré szerveződött. Az iskolábajáró gyerekek elemista
korukban a Szívgárdának, a lányok később a Jézus Szíve Szövetségnek, a
fiúk a Leventének ill. a Cserkészetnek lettek a tagjai. |
p.168 |
Az önkéntes tűzoltóegyletet 1908-ban alapították
meg, az egyedület alapszabályát 1910-ben fogadták el. Az önkéntes
tűzoltóság kezdetben ~30 férfiból állt, 1914-18 között az I. világháború
alatt az egylet szüneteltette tevékenységét, mivel tagjai közül sokakat
behívtak katonának, sokan a tagok közül elestek, az önkéntes
tűzoltóegylet vezetés nélkül maradt. 1919-ben szervezték újjá a
tűzoltóegyletet, de 1922-ben az egylet nem tudta tevékenységét
folytatni. 1924-ben alakították meg ismét a Tűzoltóegyletet, melynek
elnökévé Szathmáry Zoltánt választották, akinek vezetése alatt az egyletet a
környék legjobb tűzoltócsapatává választották. A
tűzoltótevékenységen kívül a tűzoltóság különböző
processziókon is részt vett, valamint rendfenntartást vállalt a
rendezvényeken. A tűzoltókészülékek már kezdettől fogva azokhoz a
berendezésekhez tartoztak, amelyeket kezdettől fogva a község szerzett
be a tűzoltók számára, és ezek mindig a községháza |
p.169 |
udvarán álltak, a lovakkal együtt, amelyeket tűz
esetén rögtön be tudtak kötni a locsolókocsi elé. A Bányatiszti Kört a barnaszénbányában dolgozók
alapították meg. Az egyesület célja az általános műveltség emelése volt,
különböző előadások révén, valamint a tagok feladatuknak
tekintették az általuk "hasznosnak" nevezett könyvek terjesztését
is, ezt segítette elő a több ezer kötetes könyvtár is. Ez az egyesület a
bányászok számára minőségi szórakozást igyekezett biztosítani, azonban
1940-ben leállították a barnaszén kitermelését, ezért a bányatiszti kaszinó
kénytelen volt tevékenységét befejezni. A Leventeegyesület: a Levente törvényes szervezet volt,
melyet az 1921.évi LIII. Törvénycikk alapján hívtak életre, mely szerint
minden várost és községet arra köteleztek, hogy alapítson egy helyi
leventeszervezetet. Az ok világos volt: |
p.170 |
a tömegsport és az ifjúság iskolán kívüli
továbbképzésének elterjesztése, azonban ez csak fedőnév volt, a
valóságban az ifjúság katonai kiképzéséről volt szó. A leventekötelezetteknek évente legfeljebb 10 hónapot
és hetente négy órát kellett a leventekiképzésben eltölteniük. A
leventekötelezettség a 12-a befejezett 23. életévig tartott, ill. a katonai
szolgálat megkezdéséig. (10) A cserkészek: Vörösváron az első cserkészcsapatot
a ’30-as évek elején alapították, a neve Patrona Hungariae első
vezetője Aladár Zoltán polgári iskolai tanár volt. A csapat
fejlődése az 1933-as gödöllői jamboree-n (nemzetközi
cserkésztalálkozón) indult meg. A csapat 1933 szeptember 6-án részt vett a
bányakör miniszterelnöki fogadásán is. A cserkészeket Zolnay Aladár után
Puszta Sándor, Mihók Béla, és aztán Rosner Tibor vezette. 1937 |
p.171 |
végére a csapat újra vezető nélkül maradt, mivel
Rosner Tibor káplánt elhelyezték Vörösváról, helyét Angeli András vette át.
1938. május 1-én nagy cserkészavatást tartottak, amelynek keretén belül 30
fiú tette le a cserkészesküt, így a vörösvári cserkészcsapat már 64
főből állt. A csapat szinte minden társadalmi eseményen részt vett,
pl. az 1938-as eucharisztikus kongresszus dunai Szentség-hajóskörmenetén,
1940-ben Kárpátalján, 1942-ben Erdélyben (Csíkban) táboroztak. Egyházi Egyesületek: Szívgárdisták, Jézus Szíve
Ifjúsági Egyesület, Jézus Szíve Katolikus Leánykör (parasztok és iparosok
lányai) Mária Kongregáció,(értelmiségi lányok) Magyar Katolikus Népszövetség,
Oltáregylet. |
p.172 |
A Jézus Szíve Egyesületet 1934-ben(?) az akkori
plébános alapította, tevékenységét 1939-45 között Gáger József folytatta. Az
Oltáregylet tagjai parasztasszonyok és magasabb iskolával rendelkező
asszonyok voltak. Ők tartották rendben az oltárterítőket, a
ministráns és miseruhákat. Ohmüllner Márton idejében komoly egyházi élet
fejlődött ki Vörösváron. Az "Ányos Pál irodalmi kör"-t Ányos Pál
költő és szerzetesről nevezték el, a kör vezetője Réthy Zoltán
községi orvos volt. Az egyleti tagok publikációi általában különféle irodalmi
lapokban is megjelentek, csaknem mindegyik tag önállókötetet is kiadott. A
kör azonban 1944/45 fordulója után már nem tudta folytatni tevékenységét. A magyarországi németek Volksbundjának
(népszövetségének) helyi szervezetét 1940 körül alapították meg Vörösváron.A
szervezet célja az volt, |
p.173 |
hogy "minden területen védje és támogassa a német
néphez tartozó magyar állampolgárok kulturális igényeit, valamint ápolja és
erősítse az anyaországhoz való hűséget". A szövetség felállíthatott iskolákat, tanfolyamokat, és
könyvtárakat, valamint ünnepélyeket is tarthatott. A szabályzat 18. pontja
szerint, azokban a községekben, ahol a Volksbundnak legalább 20 helyi lakos
tagja volt, helyi szervezetet lehetett alakítani. A helyi szervezeten belül
volt ifjúsági és felnőtt osztály is. A vörösvári egyesület azonban nem
tudott mély gyökereket ereszteni, mivel a községben és a bányászkolónián is
sok jól szervezett egyesület volt, és így a szervezetnek ritkán sikerült
valakit tagjai közé csábítani. Különösen az egyházi egyesületek voltak jól
szervezettek. A tagokat a 2. világháború alatt az SS-be sorozták, és
legtöbbjük el is esett a fronton. (11) |
p.174 |
A sportegyesületek: Igaz, hogy a sportegyesületek nem tartoznak a közvetlenül
a kulturális egyesületek közé, azonban mégis szeretnék róluk egy pár szót
ejteni. A községben 1921 elején kezdődött meg a sportélet
szervezése Vörösváron. A szervezési munkákat szakértő, sportszerető
férfiak végezték. Munkájuk eredményeként 1921-ben megalakították a
"Pilisvörösvári Sportegyesületet", amely kezdetben csak
futballszakosztállyal rendelkezett. A bajnokságban a csapat 1922.
Szeptemberétől vett részt, a csapat többször is megnyerte a
Középmagyarországi. Futball Alszövetség által rendezett bajnokságokat. Azonban az egyesület 1929-ben egyrészt anyagi okok
miatt, másrészt pedig a község elöljárói közömbössége miatt felbomlott. A
község sportbarátai, pl.- Papp József, Gröschl Fereenc és Szontág János
azonban újra megalapították a |
p.175 |
község sportegyesületét, és 1929 augusztusában ez meg
is történt, megalakult a futballszakosztály, amely többször is megnyerte a
középmagyar bajnokságot, és sikeres küzdelmeket vívott az I. osztályú
csapatokkal is. Ezenkívül Vörösváron játszott még a pilisvörösvári ifj.
Egyesület labdarúgó csapata és a fiatal munkások futballcsapata, mely a
"Vasas" nevet viselte. Bár a sportegyesületnek kitűnő eredményei
voltak, mégis súlyos anyagi gondokkal küzdött, mivel a bevételei nagyon
alacsonyak voltak, ezért úgy gondolták, hogy új bekerített futballpályára van
szükség, ezt1937-ben létre is hozták, társadalmi munkában építették fel. A futballcsapat
még a 2. világháború alatt is játszott.
(12) |
p.176 |
Jegyzetek: 1.) Loránt Tilkovszky:
Zeitgeschichte der Ungarndeutschen seit 1919 mit einer Vorgeschichte, Szekszárd, 1991. 36-44 2.) Loránt Tilkovszky:
Zeitgeschichte der Ungarndeutschen. Volkstod oder Völkische Wiedergeburt? Szekszárd, 1991, 50-52 3.) Magyarok a Kárpát-medencében. Szerk.: Glatz Ferenc Pallas Lap és
Könyvkiadó Vállalat,
1988. 253-258 4.) Tilkovszky Lóránt: Német nemzetiség-magyar hazafiság. (Tanulmányok a magyarországi németség történetéből) Pécs, 1997.
73-81. |
p.177 |
5.) Magyarország története IX-X. (Szerk: Pach Zsigmond
Pál) Akadémiai Kiadó Budapest 1985 6.) Magyarok a Kárpát-medencében. Szerk: Glatz Ferenc Pallas Lap és
Könyvkiadó Vállalat, 1988
253-2587.) Loránt Tilkovszky:
Zeitgeschichte der Ungarndeutschen. Jungradikale und Nationalsozialisten. Szekszárd, 1991. 74-95 8.) Loránt Tilkovszky: Zeitgeschichte
der Ungarndeutschen. Jungradikale und Nationalsozialisten. Szekszárd, 1991. 74-95 9.) Loránt Tilkovszky:
Zeitgeschichte der Ungarndeutschen. Volksprogramm: Volksgruppenautonomie. Szekszárd, 1991. 96-12010.) Michael Fogarassy-Fetter:
Die Geschichte und Volkskunde der Gemeinde Werischwar
(Hrsg. von István Botzheim, Bürgermeister der
Gemeinde Werischwar) 1994 243-245. |
p.178 |
11.) Fogarassy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története
és néprajza. Pilisvörösvár várps önkormányzata,
Pilisvörösvár, 1998. 237-255 12.) Fogarassy-Fetter Mihály. Pilisvörösvár
története és néprajza. Pilisvörösvár, 1998.
249. Bibliográfia: Fogarassy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1998. Michael Fogarasy-Fetter: Die Geschichte und Volkskunde der
Gemeinde Werisschwar. Hrsg. von István Botzheim, Bürgermeister der Gemeinde Werischwar,
1994. |
p.179 |
Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi
művelődéspolitika (In: Magyarok a Kárpát-medencében. Szerk.: Glatz
Ferenc. Pallas Lap és Könyvkiadó Vállalat, 1988. 253-258) Loránt
Tilkovszky: Zeitgeschichte der Ungarndeutschen seit
1919 mit einer Vorgeschichte. Corvina Kiadó, Szekszárd, 1991. Tilkovszky Lóránt: Német
nemzetiség – magyar hazafiság (Tanulmányok a magyarországi németség
történetéből) Pécs, 1997. |
Impresszum:
Tudományos Lapok a rendszerről
(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)
I/6. (2006) pp.151-179: Dr. SOMOGYI Orsolya: A magyarországi németség kulturális
egyesületeinek rendszere a két világháború között Pilisvörösváron
Copyright:
Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény
Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung
Collections for Research into Sudeten German Minority